Holtamból
feléledtem
Könny voltam
Mosoly lettem
a szeretettől
Mikor elért
mulandó létem
onnantól
öröklétté vált
S a szeretet így szólt
nem vagy te
elég őrült
nem illesz
így közénk
Így hát mentem
és megőrültem
épp eléggé
ahhoz hogy
láncokat hordjak
S a szeretet így szólt
nem vagy te
eléggé megrészegült
nem illesz
így közénk
Így hát mentem
és leittam magam
épp eléggé ahhoz
hogy úrrá legyen rajtam
a szédület
S a szeretet így szólt
még mindig túl
eszednél vagy
telve
képzelettel és kétkedéssel
Így hát mentem
s hiszékeny lettem
és rémülten
elhúzódtam
mindentől
S a szeretet így szólt
Gyertyaláng vagy
mindenkit vonzol
mindenkit magad
köré gyűjtesz
Így többé nem vagyok
gyertyának fénye
nem vonzok másokat
és mint a füst
eloszlok én
S a szeretet így szólt
tanító vagy
Mások feje
és mindenki
vezetőnek tart
Így többé nem vagyok
sem tanító
sem vezető
csak szolgája
kívánságoknak.
S a szeretet szólt
már megvannak
a saját szárnyaid
nem adok neked
több tollat repülni
Aztán a szívem
kiterjesztette magát
csordultig telt
új ragyogással
túláradt új élettel
Most még a mennyek is
hálásak amiért
a szeretet miatt
a fény forrásává
lettem én.
Anne Sexton
Csillagos éj
Ez nem tart vissza attól, hogy rettentő szükségem legyen -
ki merjem-e mondani – a vallásra.
Aztán kimegyek éjjel lefesteni a csillagokat.
Írta Vincent Van Gogh öccsének.
A város megszűnt
kivéve a helyet, ahol egyetlen fekete-loboncú fa
akár egy vízbefúlt nő, csúszik a forró ég felé.
Hallgat a város.
Az éjszaka forrong, tizenegy csillagával.
Ó csillagos, csillagos éj!
Épp így szeretnék egyszer meghalni.
Mozdul az ég. Mind élnek ám.
Még a hold is begömbölyíti narancsos vasait,
hogy, mint valami isten, elhesegesse a gyermekeket.
Vénséges, ember-nem-látta kígyó falja fel a csillagokat.
Ó csillagos, csillagos éj!
Épp így szeretnék egyszer meghalni:
az éjszaka vágtató szörnyetegében,
szívjon magába az a hatalmas sárkány, elválva
életemtől, zászló nélkül, has nélkül, sírás nélkül.